Mi mást tehetnék? Hiszen mindegy:
a vonzás úgyis fogva tart,
ha hittem, hát a földnek hittem
csalánverést, vagy útkanyart,

termékenységet, fáradtságot,
megújulást is. Mint a rög
oly látszat-mozdulatlanságban
a folyton állandó fölött,

beletörődve látszat-rendbe
elnyúltan, fekszem egymagam.
Kamillarét, fertőtlenített:
már-már hiszem, hogy gaztalan.

És el nem enged. Csupa fojtás.
Napsárga buborék-özön
a szemhatár – tömény izzással
kénpor ül szemöldökömön.

Alattam nyüzsgés, nyughatatlan:
kis életképes bogarak.
Ha elmozdulok, szertefutnak…
Elhagynak így is. Hagyjanak.